Történetünk

A bejárati székely kapun található egy Kós Károly idézet “Tettem, amit kellett ahogy lehetett és ahogy tudtam”.

Valóban így történt, tettük, amit kellett, hiszen 2006-ban, amikor Bíró László barátommal itt jártunk, ez a hely: az erdő, a Benkő forrás megszólított bennünket, feladatot adott nekünk. Erre a megszólításra válaszként munkálkodunk azóta is itt, ebben az elrejtett völgyben.

Először a gyógyvíz töltőde helyreállításán dolgoztunk, majd a Kós Károly-tervei alapján megépült házat és a hozzátartozó gazdasági épületeket készítettük el. Együtt dolgoztunk a patak és az erdő tisztogatásán, az útjavításokon, végül pedig a vendégházak építésén és közművesítésén. Tesszük mindezt a lehetőségeink és a legjobb tudásunk szerint, ahogyan a neves építész is megfogalmazta.

ÉRTÉKEINK

Hisszük azt, hogy valódi érték a természet közelségének megtapasztalása, a növény- és az állatvilággal való együttélés képessége. Szeretnénk kapcsolatba kerülni azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak a környezettudatosságról és a fenntarthatóságról!

 

Célunk, hogy akik vendégházunkban megfordulnak, egy többlettel távozzanak.

Ez a hely a természet, az élővilág tiszteletére és megbecsülésére kötelez minket, és mindenkit, aki vendégként látogat ide. Ezt a tapasztalatot szeretnénk átadni és elérhetővé tenni mások számára is. 

JÖvőképünk

Társadalmi szerepvállalásunk olyan programok biztosítása, amely során az emberek kiléphetnek a megszokott városi pörgésből, hogy testközelbe kerülhessenek a természettel. : pl. erdei iskola szervezése a gyerekeknek, tematikus táborok, tanösvények működtetése, hagyományos erdei tevékenységek kipróbálása, tanulása, erdőgazdálkodás, favágás, gyógynövénygyűjtés, gombászás és még sorolhatnám.

A Kezdetek

Szeretnél eltölteni néhány tartalmas napot nálunk?

Töltsd ki a foglalási űrlapunkat és mi felkeresünk a legjobb ajánlatunkkal!

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújthassa webhelyünkön.